Környezettudatos repülés? Lehetséges!
A Magnus magyar repülőgépgyártó cég gépei hatékonyan és gazdaságosan üzemeltethetők országhatárok, valamint nemzeti parkok védelmére, továbbá környezeti katasztrófák utáni kárfelméréseknél is.
Fontos kiemelni emellett, hogy a Magnus repülőgépeknek a gyártásnál is jelentősen kisebb a környezeti lábnyoma, hiszen a kompozit előállítása kevesebb energiát igényel és azt is majdnem teljesen megújuló forrásokból nyerik. A Magnus Aircraft magyar repülőgépgyártó több mint 8 ezer négyzetméteren gyárt nagyon könnyű, kompozit anyagból készült repülőket, amelyek fenntartása ötödébe kerül a hasonló méretű repülőknek. A társaság vezetője elmondta, hogy repülőgépük egyik fontos tulajdonsága a kiemelkedő akrobatikus képesség, amelynek köszönhetően jól használható valamennyi hivatásospilóta-képzésben.
Érdekesség, hogy a cég készített már versenykajakokat a magyar válogatottnak, továbbá elektromos minijacht gyártását is tervezik.