Egy új munkatárs felvétele mindig bizonytalanságot és kockázatot hordoz, hiszen egy teljesen új embert kell a csapatba integrálni, illetve segítenie a beválását a munkahelyen.

Ezt a kockázatot igyekeznek mérsékelni a munkáltatók, amikor például teszteket kell kitöltenie a jelentkezőnek. A munka felvételi tesztek során készségeinket, képességeinket igyekeznek felmérni, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy alkalmasak vagyunk a munkakör betöltésére.

A munkáltató pontosan tudja, milyen embert keres az adott pozícióra. Az önéletrajz és egy motivációs levél ugyan sok mindent elárulhat rólunk, a tesztek során viszont további fontos információt tudhatnak meg rólunk. Jobb, ha már az elején kiderül mindenki számára, ha a jelölt nem alkalmas a feladatra, és éppen ez a cél a tesztekkel. Egy hibás döntés ugyanis sok pénzbe és időbe kerülhet, hiszen energiát kell fektetni az oktatásba, az új munkatárs integrálására, és ha több hónap után derül csak ki, hogy mégsem ő az ideális jelölt, az mindenkinek rossz.