Petőfi Sándorról mind sokat tanulunk, már általános iskolában, hiszen ekkor megismerjük versei mellett életrajzát is. A Petőfi – Petőfi Sándor regényes életrajza című könyv olvasmányos formában mutatja be hazánk egyik legismertebb és legnagyobb hatású költőjének életét és művészetét.

Hol gátlásos volt, hol pökhendi, hol visszafogott, hol feltűnősködő, hol repült a boldogságtól, hol mély elkeseredettség ülte meg lelkét. Egyszerre volt hű és hűtlen barát, aki képes volt mindenét odaadni valakinek, majd egy pillanat múlva múlhatatlan harag gerjedt a szívében. Végletes zseni, hol istenített, hol letaszított óriás. Érzelmei örökösen pattanásig feszültek: rajongva szeretett és hevesen, hangosan gyűlölt. Ám örök szerelme igazából talán csak egy volt: imádta választott nemzetét, a magyarságot! Ahhoz mindig foggal-körömmel ragaszkodott.

A fellelhető források alapján hűen megírt életrajzi regény lapjain a költőóriás emberi arca bontakozik ki, a maga esendőségeivel, emberi gyengeségeivel tarkított nagyszerűségeivel.