A Napnak köszönhetjük a világosságot, és a meleget, azonban azt is, amikor leégünk vagy éppen napszúrást kaptunk, pedig mi még igazán tisztes távolban vagyunk tőle.

A NASA nemrég tette közzé azt a videót, amit a Parker napszonda készített a Nap légkörében. Kicsit olyan, mintha a Star Wars-ban lennénk, és azt látnánk testközelből, amikor fénysebességre gyorsít az Ezeréves Sólyom. szonda egy ízben öt órát töltött a napkoronában, másodpercenként száz kilométeres sebességgel haladva.

Parker Solar Probe a Nap egyik legfurcsább ellentmondásának felderítésére indult el. A Parker küldetése természetesen az, hogy segítsen megérteni a Nap működését, ami a földi elektronikát és a műholdakat fenyegető napkitörések miatt fontos. Érdemes megnézni a felvételeket, ugyanis ilyen közelről még biztosan nem látta a Napot. A képeket a WISPR nevű fedélzeti műszer rögzítette, aminek a fő feladata az elektronok és más, töltéssel rendelkező részecskék sűrűségének mérése a napkoronában.